Kábítószer-túladagolás Debrecenben - Az egyik fiatal továbbra is életveszélyes állapotban van

Kékhírek - 2012-01-25

Egy fiatal férfi meghalt, ketten pedig életveszélyes mérgezéssel kerültek kórházba szerda hajnalban, miután egy debreceni lakásban a GHB, más néven Gina tudatmódosító szerből fogyasztottak - közölte a mentőszolgálat és a rendőrség az MTI-vel. A kórházba került egyik fiatal a rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint továbbra is életveszélyes állapotban van, a másikat azonban már hazaengedték.

A lakásban a huszonéves fiatalokkal volt egy negyedik társuk is, ő beszélt az esetről később a mentőknek. A halálos mérgezés pontos okát a toxikológiai vizsgálatok fogják kideríteni - közölte Pápai György, a regionális mentőszolgálat vezetője.     Kovács Károly rendőr százados, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: a debreceni Gyergyó utcai lakásban a mentőknek újra kellett éleszteniük az egyik fiatalt. Őt és társát életveszélyes állapotban szállították kórházba, a harmadik férfi életét már nem tudták megmenteni.  

   Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI megkeresésére azt mondta: az egyik fiatalt a Debreceni Egyetem (DE) II. számú belgyógyászati klinikájára, a másikat a debreceni Kenézy kórházba szállították.    

 

Fuxreiter Margit, a DE Orvos- és Egészségtudományi Centrumának stratégiai igazgatóhelyettese az MTI megkeresésére nem adott felvilágosítást a sérültek állapotáról.   

 

  Az MTI a rendőrségtől megtudta: az újraélesztett férfi állapotát időközben sikerült stabilizálni, de ő továbbra is életveszélyes állapotban fekszik a klinikán. A mérgezést szenvedett másik fiatalt azonban időközben kiengedték a kórházból, rendőrségi kihallgatása megkezdődött.     Kovács Károly százados azt is elmondta, hogy a fiatalok a kábítószer mellett alkoholt is fogyasztottak.