Kábítószerárus elfogása!

Kékhírek - 2009-07-07

A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Felderítő Alosztálya kb. fél éves nyomozást követően elfogta azt a 25 éves férfit, aki debreceni fiatalok részére marihuánát és speed-et árusított. A nyomozók 2009. július 01-én éjszaka Serház utcai albérleti lakásán fogták el azt 25 éves férfit, akinek tevékenységét már több hónapja figyelték. A férfi lakásán naponta kb. 10 fiatal fordult meg, vélhetően kábítószer vásárlás okán.

A terjesztő lakása előtt a nyomozók által elfogásra került 2 fiatal férfi is, akik épp a dealer lakásáról jöttek le, az általuk vásárolt 1-1 gramm marihuána birtokában.

 

A Serház utcai lakásban megtartott házkutatás során egy dobozban előre kicsomagolt – eladásra szánt – kábítószerek mellett – melyeket szakértői vizsgálatra küldtünk, lefoglalásra került az adagok kimérésére használt digitális mérleg, valamint növénydarálók is.

 

A férfit őrizetbe vettük, a Debreceni Városi Bíróság 2009 július 03-án előzetes letartóztatásba helyezte.

 

Az eljárás visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt folyamatban van.

 

A nyomozás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a kábítószer terjesztésében részt vett – a mellékelt képen látható - Boros Hermann (1988) is, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottunk ki, mivel nevezett ismeretlen helyen tartózkodik.

 

Kérjük, hogy akinek információja van Boros Hermann hollétéről, tartózkodási helyéről, tegyen bejelentést a 107-es, illetve 112-es ingyenesen hívható segélyhívók egyikén. A bejelentő személyét, adatait bizalmasan kezeljük.

 

Visszaélés kábítószerrel a 1978. évi IV. tv- a büntetőtörvénykönyvről 282. §. (1) alapján

„Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez,, tat, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”