Kasszából emelt ki pénzt…!

Kékhírek - 2009-11-11

2009. november 09-én 15.00 óra körüli időben Debrecenben, egy Piac utcai élelmiszerüzletben egy pénztárosnő épp pénzt adott vissza az egyik vásárlónak, amikor a pénztár másik oldalánál egy ismeretlen bőrdzsekis fiatalember belenyúlt a kasszába és az 500 Ft-os bankjegyekből emelt ki, összesen 6500 Ft-ot.

A pénztárosnő meg akarta akadályozni a férfi távozását, kabátját megragadta, közöttük kisebb dulakodás alakult ki, melynek során az elkövető ököllel arcon ütötte a pénztárosnőt. A támadó ezt követően hirtelen elszaladt. Egy – a bolt előtt álló - férfi a nyomába eredt, azonban a Hatvan utca környékén szem elől vesztette.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztálya rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

 

Várjuk azon személyek jelentkezését, akik tegnap fenti üzletben vásároltak, vagy a környéken sétáltak és a történtekkel összefüggésben bármilyen érdemleges információval rendelkeznek.

 

Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. szám „E” épület Fszt/2. számú hivatali helyiségében) vagy telefonon az 52/516-400/ 27-30-as telefonszámon, illetve a 107-es, 112-es segélyhívókon.