Keressük a gépjárműfeltörők által elkötött kerékpár tulajdonosát!

Kékhírek - 2009-07-10

2009. június 27-én 04.00 óra körüli időben a járőrök 3 férfira lettek figyelmesek, akik egy megpakolt kerékpárt toltak maguk mellett. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a kerékpárt gépkocsikból származó lopott alkatrészek (mélynyomók, hangfalak, rádiósmagnók) szállításához használták, így a 31 éves hajdúhadházi férfiak előállításra, s kihallgatásra kerültek.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a  kerékpárt a fenti napon egy Perényi utcai szórakozóhely elől tulajdonították el, mint ahogy tették azt egy, illetve két héttel korábban is, amikor szintén a fenti szórakozóhely elől kötöttek el egy piros színű Mountain bike, illetve egy szürke BMX kerékpárt. A Tubi Oria típusú kerékpár is az előzők sorsára jutott volna, azaz a használatot követően értékesítették volna.

 

A piros, illetve szürke színű kerékpárok sértettjei nem tettek a hatóságunkhoz a sérelmükre történtekről ezidáig bejelentést, mint ahogy a Tubi Oria 28-as kerékpár tulajdonosa sem.

 

Kérjük, hogy akiknek 2009. júniusában a Perényi utcai szórakozóhely elől eltulajdonították a fentiekben jelzett típusú kerékpárjait, jelentkezzenek.

 

Várjuk továbbá azon személyek jelentkezését is, akik az utóbbi 3 hétben jóhiszeműen  - vélhetően jutányos áron – megvásárolták a kerékpárokat, illetve azokét is akik a kerékpárok hollétéről érdemleges információval rendelkeznek.

 

Jelentkezni lehet a Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Gépjármű-felderítési Alosztályán munkaidőben személyesen (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. „E” épület Fszt/13. számú hivatali helyiségében) vagy telefonon az 516-400/24-03-as melléken, vagy munkaidőn túl  a 107-es, vagy 112-es segélyhívók egyikén.