Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári bölcsőde építésével kapcsolatban, az ellenőrzés során 11 pontban merült fel jogsértés gyanúja - tájékoztatta a hatóság kedden az MTI-t.
A közlemény szerint nettó 500 millió forintos, teljes egészében uniós támogatásból megvalósuló beruházás keretében épült új, 12 férőhelyes bölcsőde Kazáron. Az önkormányzat 2022 októberében kötött szerződést a nyertes ajánlattevővel, a Nógrád/kas/Épületfelújító és Szigetelő Kft.-vel.
A Közbeszerzési Hatóság 2024 márciusában kezdte meg a szerződés teljesítésének és módosításának ellenőrzését, miután az Integritás Hatóság szerződés-ellenőrzési eljárás lefolytatását kezdeményezte. A vizsgálat során a hatóság munkatársai helyszíni szemléket tartottak, és áttekintették egyebek mellett a szerződéshez kapcsolódó dokumentumokat, számlákat, szállítóleveleket és terveket.
A konyhatechnikai eszközöknél például a dokumentációban szereplő 240-250 literes hűtőszekrények helyett 93 literes készülékeket találtak, és akadt olyan beépítendő termék is, amely a helyszíni szemle során még bontatlanul, az eredeti csomagolásában volt, bár ekkor már működött a bölcsőde.
A Közbeszerzési Hatóság munkatársai további jelentős eltéréseket tártak fel a többi között a nyílászárók, az árnyékolás, a kapuk, valamint egyes külső és kertépítési elemek esetében is. A hatóság a beépített anyagok mennyiségét is vizsgálta, a rendelkezésre álló számlák alapján egyes anyagokból az előirányzottnál kisebb mennyiséget használtak fel.
Az ellenőrzés kiterjedt a szerződés teljesítésének egyéb körülményeire is. Vizsgálták egyebek mellett a szerződés módosítását, az alvállalkozók bejelentését, valamint azt is, hogy az ajánlatkérő megfelelően végezte-e a teljesítés ellenőrzésével és dokumentálásával kapcsolatos kötelezettségeit. Az alvállalkozók bejelentésével kapcsolatban felmerült, hogy a kötelezettségek nem minden esetben teljesültek megfelelően.
A vizsgálat során arra is kitértek a szervezet munkatársai, hogy a szerződés teljesítése során bekövetkezett változások megfeleltek-e a közbeszerzési szerződések módosítására vonatkozó szabályoknak.
A jogsértések megállapításáról és az esetleges jogkövetkezményekről a Közbeszerzési Döntőbizottság dönt - közölte a Közbeszerzési Hatóság.