Közveszéllyel fenyegetés!

Kékhírek - 2009-07-29

2009. július 26-án este fél 8 körüli időben az egyik debreceni bevásárlóközpontból tettek bejelentést a rendőrség ügyeletére, miszerint oda egy ismeretlen férfi betelefonált azzal, hogy az egyik teremben bombát helyezett el. A bejelentést követően az épületet kiürítették, majd a rendőrök hozzákezdtek a bomba felkutatásához. A kutatás során robbanóanyagot nem találtak, így közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indítottak.

A tegnapi nap folyamán újabb bejelentést kapott a rendőrség, hogy ugyanazon a néven, amelyen két nappal korábban a bombával kapcsolatos fenyegetést tették, egy 31 éves budapesti férfi jelent meg a moziban, aki épp filmet néz az egyik teremben.

 

A rendőrök igazoltatták a férfit, aki elmondta, hogy július 26-án jegyet akart foglalni, ezért telefonált és a bombával fenyegetést csupán viccnek szánta.

 

A 31 éves férfiről adatai ellenőrzése során az is megállapítást nyert, hogy csalás miatt elfogatóparancs alapján már keresi a rendőrség.