Különös kegyetlenséggel gyilkolt

Kékhírek - 2006-05-31

A Debreceni Ítélőtábla kedden megtartott nyilvános tárgyalásán az elsőfokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét megváltoztatva bűnösnek találta Váradi Csabát különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében.

Váradi Csaba 2003 májusában szabadult, ezt követően hajléktalanként élt az utcán, állandó munkahellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezett, így szabadulását követően kezdetben a miskolci Centrum Áruház környékén lévő egyik romos épületben, majd a Perczel Mór utca környékén található üres, elhagyott víkendházban húzta meg magát több hajléktalannal együtt. Napközben egyedül vagy társaival kukázott, gyűjtögetett, és az ily módon szerzett pénzből élelmet, illetve italt vásárolt, melyet rendszerint a Népkertben – más hajléktalanok társaságában fogyasztott el. 2003. június 13-án a vádlott és társai a Népkertben italoztak, a délelőtti óráktól kezdődően több liter alkoholt, bort és pálinkát fogyasztottak. Este 8 órára kezdett szétoszlani a társaság, végül csak Váradi maradt a Népkertben. Éjjel 11 óra körül érkezett a helyszínre B. Imre későbbi sértett, akit látásból Váradi is ismert, bár ő nem tartozott a hajléktalanok közé; a Népkert közelében lakott albérletben, és rendszeresen vásárolt alkoholt a Népkerttel szemben lévő ABC-ben, amit aztán a Népkert területén fogyasztott el.

 

Korábban már történt szóváltás a két férfi között, Váradi felelősségre vonta B. Imrét, hogy mi okból tartózkodik a Népkertben, onnan el is zavarta őt, de e korábbi szóváltások alkalmával tettlegességre nem került sor közöttük. Az említett napon Váradi ismét belekötött a Népkertben tartózkodó férfiba, szóváltásba keveredtek, majd B. Imre elindult a helyszínről, amikor Váradi megszúrta. A dulakodás közben a sértett keze, karja, csuklója több helyen is megsérült, emiatt szidalmazta Váradi Csabát, aki ekkor a hátán és a mellkasán többször is megszúrta a sértettet, majd vérző állapotban a helyszínen hagyta, és társai után indult, a tartózkodási helyükül szolgáló Perczel Mór utcai lakótelep közelében lévő víkendházhoz. Itt Csaba lecserélte beszennyeződött, véres felső ruházatát másikra, majd lefeküdt aludni.

 

B. Imre sérüléseibe a helyszínen belehalt, holttestét reggel egy járókelő találta meg, aki értesítette a rendőrséget. Halálát többszörös áthatoló mellkasi szúrt sérülés, hasüregbe hatoló szúrt sérülés, többszörös szív- és tüdősérülés, többszörös májsérülés, vérzéses sokk okozta. Ezek a sérülések - különös tekintettel az életfontos szervek (szív, tüdő, máj) többszörös sérüléseire - olyan súlyosak voltak, hogy életét mér azonnali szakellátás sem menthette volna meg.

 

Másnap, 2003. június 14-én reggel Váradi kimosta véres ingét, majd a reggeli órákban hajléktalan társaival a Népkertbe indultak; ott azonban már folyt a rendőrségi intézkedés. Ezt látva visszatért szállásukhoz, és a cselekmény elkövetésének időpontjában viselt többi ruházatát és cipőjét kidobta, az elkövetéshez használt tőrkését pedig egy romos épület közelében rejtette el. Lakossági bejelentés alapján fogták el 2003. június 20-án.

 

A bíróság a vádlottat, 14 évi fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi már több mint tíz esetben volt büntetve, főként vagyon elleni bűncselekményekért. A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként értékelte Váradi Csaba büntetett előéletét, többszörös visszaesői minősültségét, az ittas állapotban való elkövetést; további súlyosító körülmény, hogy a büntetés-végrehajtási intézetből való szabadulása után alig másfél hónappal követte el a bűncselekményt – tájékoztatott Koszta János, a Debreceni Ítélőtábla sajtótitkára.

 

indexdebrecen.hu