Letartóztatták a dunántúli számlagyár Amerikában elfogott vezetőjét

Kékhírek - 2019-12-17

- Letartóztatták a dunántúli számlagyárat működtető céghálózat Egyesült Államokban elfogott vezetőjét, aki 2015 óta csaknem egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek - közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész kedden.

Reszl Ildikó a közleményben azt írta, a megyei főügyészség bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás és más bűncselekmények miatt indítványozta a letartóztatást.

A nyomozási bíró egy hónapra rendelte el a cégvezető letartóztatását, szerinte fennáll annak veszélye, hogy a vádlott veszélyeztetné a bizonyítást és újabb bűncselekményt követne el. Emellett hat gyanúsított letartóztatásának meghosszabbításáról is rendelkezett.

A tájékoztatás szerint a cégvezető fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet hozott létre és irányított, ennek része volt a többszintű, számlázási láncolatot alkotó céghálózat. A fiktív számlákat két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság fogadta be 16 cégtől, így csökkentve az áfafizetés mértékét. A bűnszervezet a pénzt a céghálózaton átfolyatta, majd a készpénzt visszaadta. A fiktív számlákat kiállító gazdasági társaságok szintén valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat fogadtak be.

A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, illetve angol állampolgár, akik tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek. A cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította. Ő a költségvetési csalásból származó összegeket a Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban létrehozott cégek bankszámláira utalta, ahonnan a pénz visszaáramlott egy tatai székhelyű céghez. A tatai cég a pénzből 2015 és 2019 között 12 ingatlant vásárolt, amelyeket bérbeadás révén hasznosított.