Március 15-21 közötti időszakban bekövetkezett debreceni balesetek

Kékhírek - 2010-03-22

Az eltelt időszakban 1 halálos kimenetelű (Dózsa György u. - Ibolya u. kereszteződés -sajtóban már szerepelt-), 3 súlyos sérüléssel járó személyi sérüléses és két anyagi káros baleset történt.

Súlyos sérüléssel járó balesetek:

 

1. Debrecen, Csigekert utcán gépjármű bejáróról kihajtó személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget az általa keresztezett kerékpárúton elektromos kerékpárján fennülve haladó idős férfinak, akit elütött. Az idős úr 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

2. Debrecen, Egyetem téren a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost gázolta el egy figyelmetlen járművezető. A fiatalember szintén 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

3. Debrecen, Kálvin téren a kijelölt várakozó helyre beálló gépkocsi vezetője, körültekintés nélkül nyitotta ki a jármű ajtaját, melynek neki ütközött a mellette elhaladni szándékozó kerékpáros. A kerékpáros az ütközést követően elesett és szintén súlyos sérüléseket szenvedett.

 

A két anyagi káros baleset a hátramenet , illetve a követési távolság szabályainak be nem tartása miatt következett be.