Menekülttábori verekedés

Kékhírek - 2008-07-31

A rendőrség ügyeletére 12.15 órakor érkezett az első bejelentés, mely szerint a debreceni menekülttábor területén egy nagyobb csoport összeverekedett. A helyszínre kiérkező rendőrjárőröknek sikerült megfékezniük az afgán és szomáliai állampolgárok közötti verekedést, melynek során 1 szomáliai nőt hivatalos személy elleni erőszak miatt állítottunk elő, mivel a verekedéshez használt eszközök lefoglalása során rátámadt a munkáját végző rendőrjárőrre.

A verekedés során – melyben lécek, kés, alumínium ablakpárkányból készített kard került lefoglalásra – 6  szomáliai állampolgárt és 1  afgán férfit állítottak elő. 5 fő közülük fejen és karon kisebb- nagyobb sérüléseket szenvedett. A rendőrség forrónyomos intézkedés keretében csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A rendőrség a bejelentést követően folyamatosan a helyszínen volt, mivel a felfokozott hangulat miatt továbbra is voltak kisebb-nagyobb összezördülések.

Kb. 15.15 óra körüli időben egy 20 fős csoport tagjai között verekedés támadt, melynek során 1 iraki állampolgár az intézkedő rendőrt lábon rúgta. A férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt előállították, rajta kívül  még 1  libanoni és 1 palesztin férfi is a rendőrségre került, szintén garázdaság bűntette miatt.

 

Jelenleg a helyzet rendeződött, de a menekülttábor közvetlen környezetében a további rendkívüli események megelőzése, az ott lakók védelme, a közbiztonság fenntartása érdekében fokozott járőrszolgálatot látnak el a rendőrök.