Mobiltelefonos fiatalokat szemelt ki!

Kékhírek - 2007-06-11

2007. június 07-én a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya vádemelési javaslattal élt a Debreceni Város Ügyészség felé, azon 11 bűncselekményt magába foglaló egyesített ügyében, melynek elkövetője egy 18 éves debreceni fiatalember.

A fiatal összesen 11 vagyon elleni bűncselekményt követett el Debrecen Belvárosában 2006. 11.06-tól 2007.02.10-ig eltelt időszakban.

Nála fiatalabb életkorú, gyengébb fizikumú fiatalokat szemelt ki, s vagy kölcsönkérte, vagy kikapta a kezükből a tulajdonukat képező mobiltelefonjaikat, egy esetben a telefon mellett a  sértett nyakláncát is, illetve egy esetben a sértett MP3-as lejátszóját, majd azokat elsajátította. Áldozatait általában az iskola befejezést követő órákban ( 13.30-15.00 óra között) károsította meg, de előfordult egy esetben, hogy a késő esti órákban hazafelé menő fiatal fiút szemelte ki magának. A fiatalember által elkövetett bűncselekmények helyszínei mind a Belváros övezetbe esnek: a Piac utca, a Széchenyi utca, a Hatvan utca, a Bethlen utca, a Kossuth tér, a Thaly Kálmán utca, Darabos utca.

 

2006. év végén állampolgári bejelentés alapján került a Nyomozó Alosztály látókörébe az akkor még fiatalkorú férfi, aki folyamatosan ismerte el az általa elkövetett cselekményeket, illetve akit folyamatosan vontunk felelősség alá az említett időszakon belül hasonló módszerrel elkövetett, s hatóságunk előtt ismertté vált bűncselekmények elkövetésével.

A fiatalember 4 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, 7 rendbeli szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás vétség miatt került gyanúsítottként kihallgatásra, valamint egy esetben szabálysértési feljelentésére került sor tulajdon elleni szabálysértés miatt, mely eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya, mint szabálysértési hatóság folytatott le.

 

A 18 éves fiatal gyanúsítottkénti kihallgatásai során a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a mobiltelefonokat pénzszerzési célzattal lopta, így azok nagy részét eltulajdonításukat követően ismeretlen személyek részére néhány ezer forinttért ( az eredeti áruk töredékéért ) értékesítette.

A gyanúsítottnál megtartott házkutatás során az eltulajdonított 324.400 Ft lopással okozott kárból 85.500 Ft kár megtérült, mivel két mobiltelefon a gyanúsított lakásából lefoglalásra, majd a sértettek részére visszaadásra került. Szintén lefoglalásra került a 2007. 02.. 07-én a Piac utcán közlekedő fiatal kezéből kikapott mobiltelefon is, viszont az erősen megrongált, használhatatlan állapotban, így a sértett kára nem térült meg.

 

A fiatalember a terhére rótt cselekmények idején még fiatalkorú volt, kivéve az utolsó cselekmény idején, amikor a sértettől kölcsönkért MP3-as lejátszót tulajdonosának többszöri felszólítást követően sem adta vissza( mivel már nem tudta, hiszen pénzszerzés céljából értékesítette).

 

Az elkövető a Belvárosban sétáló és telefonáló fiatalokat nézte ki magának, akiktől különböző ürüggyel kölcsönkérte telefonjaikat, illetve óvatlanságukat kihasználva kikapta azokat a kezükből, melyekhez hozzájutva elinalt, s a gyors pénzhez jutás miatt, alkalmi ismerőseinek, töredékáron eladta őket.