Értelmetlen gépjárműrongálások!

Kékhírek - 2009-09-15

2009. szeptember 14-én a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 23 éves büntetett előéletű hajdúhadházi férfit, akit 2 társával állampolgári bejelentésre reagálva kaptak el a rendőrjárőrök szeptember 11-én éjszaka.

A két fiatalkorút a 23 éves férfi pénzszerzés reményében biztatta fel, illetve fenyegetéssel kényszerítette a cselekmények véghezvitelére, akikkel szemben visszatartó erőként a Debreceni Városi Bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

2009. szeptember 09-én több bejelentés is érkezett a rendőrség ügyeletére, mely szerint az éjszaka folyamán a Nagyállomás környékén parkoló Suzuki Swift típusú gépkocsikat oly módon törtek fel ismeretlenek, hogy a bal első ajtó szélét kihajlították, majd az így keletkezett résen benyúlva belülről kinyitották az ajtót.

A gépkocsikból mindent vittek a bontott keksztől, a vödör szőlőn át, a rádiós magnóig.

 

2009. szeptember 10-én éjszaka ismét több bejelentést kaptunk a Belvárosban parkoló egy kivételével Suzuki gépkocsik fent jelzett módon való feltöréséről.

A korábbi sorozat gépjárműfeltörések elkövetőinek elfogása érdekében bevezetett figyelő akciók ezidáig nem jártak eredménnyel.

 

2009. szeptember 10-én éjfél körüli időben állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, mely szerint a Csapó utcán egy férfi feltűnő módon nézegeti a parkoló járműveket. A helyszínre irányított rendőrjárőr igazoltatta a férfit, akiről megállapítást nyert, hogy zsebében épp olyan gyöngyök vannak, mint a nem sokkal korábban kapott gépjárműfeltörés helyszínén a Darabos utcán.

Idő közben újabb állampolgári bejelentés érkezett parkoló autókat nézegető férfiakról, akik igazoltatása során megállapítást nyert, hogy a korábban elfogott férfi fiatalabb társai.

 

A hajdúhadházi társaság két éjszaka összesen 22 gépkocsit tört fel, melyből 8 esetben nem vittek el semmit, csak átkutatták a gépkocsit. Több esetben a lopási kár szinte elenyésző volt az értelmetlen rongálási kár mellett (mely minimum 60.000 Ft), hisz volt, hogy egy csomag cukor, egy bólogatós plüss kutya , vagy épp egy gumiápoló folyadék volt a megszerzett érték.

 

Az elkövetők a cselekményükkel összesen 200.000 Ft lopási kárt, s 1.100.000 Ft rongálási kárt okoztak.

A márkásabb rádiósmagnókat az elkövetők eltulajdonításukat követően lakóhelyükön azonnal pénzzé tették.