Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal

Kékhírek - 2024-02-19

- Nem tett vallomást és nem ismerte be tettét a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén az a középiskolás, akit az ügyészség - osztálytársa sérelmére - előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol - közölte a bíróság sajtóosztálya hétfőn

Az úgynevezett budai gimnáziumi késelő ügyét a bíróság tárgyalásra utalta és - a védői indítványának helyt adva - erkölcsi okból a nyilvánosságot a tárgyalásról kizárta.

A Fővárosi Törvényszék az ügy részleteit ismertetve azt írta, hogy a terhelt egy budapesti középiskola tanulója volt, gyermekkorától kezdve pszichés természetű problémák miatt kezelték.

A diák 2022. október 10-én egy tanóra előtti szünetben a hátizsákjában behozott 16,5 centiméter hosszúságú kést a ruházatába rejtette, majd beszélgetésbe elegyedett néhány csoporttársával. Egyikőjüket hamarosan hátulról több alkalommal fej- és nyaktájékon szúrta, majd a kést eldobva kiment a folyosóra és ott várakozott - idézték a vádiratból.

A törvényszék hangsúlyozta, hogy bár a sértett sérülései 8 napon belül gyógyulók voltak, az elkövetés eszköze, annak mérete, a támadott testtájékok, az erőbehatások száma és nagysága miatt súlyosabb sérülés, illetve a sértett halála bekövetkezésének reális lehetősége is fennállt.

A vádirat szerint a terhelt a cselekménye elkövetésekor nem szenvedett az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely kizárta vagy korlátozta volna őt abban, hogy tette társadalomra veszélyes következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

A bűncselekmény - korábbi információk szerint - a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt.