Rablás a Bethlen utcán

Kékhírek - 2009-04-27

Ma reggel 9 óra körül Debrecenben Bethlen utcán (un: Mediterán háznál) egy pénzintézmény előtt rablás történt. A pénz szállítását végző vagyonőrt az intézmény bejárata előtt érte a támadás. A csuklyás rabló megpróbálta fellökni a vagyonőrt, majd a dulakodás során kitépte kezéből a táskát. A vagyonőr elmondása szerint a támadó kezében fegyver volt.

A helyszíntől nem messze a menekülő rablót megpróbálta feltartóztatni egy idős férfi, akit a rabló többször megütött. Az idős féri a fején sérült, kórházba szállították, eddigi adatok alapján sérülése nyolc napon belül gyógyul.

 

A rabló motorral érkező társa segítségével menekült el.

 

A rendőrség nagyerőkkel megkezdte az elkövetők felkutatását. A nyomozás során elemzik a környéken lévő biztonsági kamerák felvételeit is.

 

A Rendőrség kéri, hogy a Csokonai utca irányából a Vendég utca irányába menekülő rablót látták, a bűncselekménnyel kapcsolatban  információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést a 06-52-516-400-as számon a 20-66-os melléken, illetve a 107-es 112-es ingyenesen hívható segélyhívó számokon.