Rablás a vonaton!

Kékhírek - 2008-09-19

2008. szeptember 06-án 20 óra körüli időben egy Hajdúhadházról Debrecenbe tartó vonat egyik fülkéjében utazott két fiatalember. Apafa környékén benyitott a fülkébe egy gyermek, aki tüzet kért, majd – miután nem tudtak neki adni – távozott. Kis idővel később egy fiatalember társaságában visszatért a két utashoz.

Az elkövető a fülkében lévő utasok egyikétől annak márkás pólóját, a másik férfitól a nála lévő készpénzt követelte fenyegetés kilátásba helyezése mellett. A fiatalok – a fenyegetés következtében – eleget tettek az elkövető „kérésének”.

 

Amikor a vonat Debrecenben megállt, a nála lévő pár száz forintot átadó sértett értesítette a rendőrséget. Kollégáink rövid időn belül a helyszínre érkeztek és a gyors adatgyűjtés következtében, a környék átvizsgálása során a villamoson fogták el az elkövetőket, akik közül a 18 éves hajdúhadházi fiatalembert azóta a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásban helyezte.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság várja a vonaton utazó azon fiatalember jelentkezését is, akit pólója átadására kényszerítettek. Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. szám „B” épület II/4. számú hivatali helyiségében) vagy telefonon az 52/516-400/ 22-46-os telefonszámon, illetve a 107-es, 112-es segélyhívókon.