RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS

Kékhírek - 2009-09-23
2009. szeptember 14-én 12 óra 15 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú fehér színű nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt szürke ponyvás 3 tengelyes pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Polgár külterületén a 3315 számú úton Polgár felől a 35 számú főút felé.

Haladása során elérve a 35 számú főút kereszteződéséhez a részére kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva úgy kanyarodott balra Tiszaújváros irányába, hogy nem biztosított elhaladási elsőbbséget, a neki jobbról érkező, szabályosan közlekedve egyenesen továbbhaladni szándékozó személygépkocsi vezetőjének. A személygépkocsi vezetője észlelve a veszélyhelyzetet fékezett, de ennek ellenére a forgalmi sávjában járműve bal elejével a nyerges vontató üzemanyagtartályának ütközött. Ezt követően a járműszerelvény a baleset helyszínétől kb. 100 métertávolságra megállt, majd pár másodperc múlva úgy távozott, hogy nem győződött meg arról, történt-e személyi sérülés az ütközés következtében.

 

Kérjük, hogy akik a közlekedési baleset bekövetkezési körülményeivel, illetve az ismeretlen tettes személyazonosságával vagy az ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járműszerelvénnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezni szíveskedjenek a Hajdúnánás Rendőrkapitányságon, vagy a 06-52-570-050-es telefonszámon, illetve bármely rendőri szervnél a 112-es telefonszámon.