Rendőrségi hírek

Kékhírek - 2009-07-06

2009. július 4-én reggel a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a  vasúti határátkelőhelyen 2 fő piszkos, sáros ruházatú férfit ellenőriztek. A két férfi magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudta, ezért előállították őket a kirendeltségre. Kiderült, hogy a két moldáv férfi Románia felől, illegálisan érkezett hazánkba. A két férfit átadták  a román hatóságnak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya tegnap őrizetbe vett egy 20 éves férfit, aki délutáni Debrecenben a Pacikert utcában késsel többször nyakon illetve háton szúrt egy 64 éves asszonyt. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsított beismerő vallomást tett, elmondta, hogy alkalmi munkát kért az asszonytól, aki nem tudott munkát adni. Ekkor a gyanúsított olyan mérges lett, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül többször megszúrta az asszonyt. A 20 éves férfi ellen – őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt az eljárás tovább folytatódik.

 

 

Szombat délelőtt egy 32 éves férfit állítottak elő, aki Püspökladányban egy parkoló busz kerekeit kiszúrta. A férfi ellen rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

 

Péntek éjszaka egy 40 éves debreceni férfi tett bejelentést a rendőrségen, hogy Debrecenben a Kassai úton egy szórakozóhely előtt két ismeretlen férfi megtámadta, mellkason rúgta, pénzét követelték. Amikor közölte, hogy nincs pénze, támadói átkutatták övtáskáját, amelyből kivették mobiltelefonját. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A járőrök hamarosan előállították azt a két hajdúhadházi férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. Őrizetbe vételük mellett, rablás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt az eljárás tovább folytatódik.

 

 

Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat