Rendőrségi hírek

Kékhírek - 2007-09-29

Halálos baleset. Sérülései miatt életét vesztette az a 35 éves nő, akit szeptember 27-én, reggel Debrecenben a Budai Nagy Antal utca, Kurucz utca kereszteződésében a gyalogos átkelőhelyen ütött el egy személygépkocsi. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot.

Kesztyűtartóban hagyott millió

Szeptember 27-én, a déli órákban Debrecenben  egy nagyáruház parkolójában egy autóból ismeretlen tettes iratokat és több százezer forint  készpénzt tulajdonított el, a kesztyűtartóból.

 

 

Őrizetbe vették

Szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a berettyóújfalui Rendőrkapitányság az ellen a 28 éves férfi ellen, aki egy gyámság alatt lévő idősebb férfival, kihasználva annak akarat gyengeségét, szellemi állapotát,  akarata ellenére fajtalankodott. A 28 éves férfit őrizetbe vették.

 

 

Zsarolta

Egy 17 éves berettyóújfalui fiú több alkalommal veréssel fenyegette 16 éves társát, ha az nem ad neki pénzt. A fiú az elmúlt fél évben több alkalommal összesen kb. 18000 forintot adott át,   volt amikor 500 forintot, de volt olyan is amikor 2000 forintot. A berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya  őrizetbe vette a 17 éves zsarolót. A gyanúsított nem ismeretlen a hatóság előtt, jelenleg is több eljárás van ellene folyamatban, illetve javító intézeti nevelésből márciusban szabadult, zsarolás bűntett, kifosztás bűntett, garázdaság vétség, és más bűncselekmények elkövetése miatt. A berettyóújfalui Rendőrkapitányság előterjesztést tett az előzetes letartóztatásra.

 

Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat