Sorozatos bűncselekmények

Kékhírek - 2010-05-03

 A konyári járőrök április 28-án, késő délután lakossági bejelentés alapján érkeztek egy lakatlan lakóházhoz, mivel annak udvarára ismeretlen tettesek a kerítésen átmászva, azt letaposva bementek, és onnan különböző fémtárgyakat, közöttük vízóra aknatetőket tulajdonítottak el.

Az elkövetők által hátrahagyott nyomokon a járőrök eljutottak egy szomszédos utcában lévő lakóházhoz, ahol az eltulajdonított tárgyakat megtalálták, egy ágyneműtartóban elrejtve.

 

 Az elszámoltatás során az ott lakó asszony vállalta magára a lopás elkövetését, de a beszerzett információk alapján a bűnelkövetés helyszínén 2 férfi és egy gyermek tartózkodott.

 

A nyomozati cselekmények során elkövetőként be lett azonosítva egy felnőtt korú személy, annak 8 éves gyermeke, valamint a gyermek nagybátyja.

 

Hátráltatta az eredményes felderítést, hogy mindkét lakóház lakatlan, tulajdonosuk külföldön lakó személy.

 

A lopás vétség mellett a 8 éves gyermek apja kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt is felel, hiszen kiskorú gyermekét bűncselekmény elkövetésére bírta rá. Vizsgálják az édesanya felelősségét is, hiszen magatartása arra utal, hogy tudott a bűncselekmény elkövetéséről illetve, hogy abban 14. év alatti gyermeke is részt vett.

 

 Az eset „különlegessége”, hogy a 8 éves elkövető április 21-én, egy lakásbetörésen lett tetten érve, ahonnan szintén gyermekkorú társával különböző használati tárgyakat akart eltulajdonítani.

 

 MÁV állomásra is betörtek, míg a vonatra vártak-

 

 A gyermekkorú elkövető és édesanyja, valamint nagybátyja 2010. április 29-én délután a Derecskei Rendőrőrsön meghallgatáson vettek részt, majd 16.00 órakor vonattal kívántak hazamenni Konyárra. Míg a vonatot várták a derecskei vasútállomáson, ablakbetörés módszerével behatoltak a vasútállomás egy lakatlan részébe. A 8 éves gyermekkorút a helységbe a nagybácsi segítette be a betört ablakon keresztül. Míg a gyermek bent tartózkodott az épületben az anya és a nagybácsi kívül maradtak, a gyermekkorú elkövető pedig különböző használati tárgyakat adott ki az épületből, melyeket egy táskába rakva tulajdonítottak el.

 Az esemény szemtanúja értesítette a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság, Derecskei Rendőrőrsét, így az elkövetőket a konyári vasútállomáson már a járőrök várták, akiktől az eltulajdonított tárgyak maradéktalanul le lettek foglalva.

 

Mindezek után 2010. április 30-án a gyermekkorú bűnelkövetővel szemben a Rendőrség ideiglenes hatályú intézeti elhelyezést rendelt el, mely 30 napra szól. A 30 nap alatt a Gyámhivatal dönt, az elhelyezés meghosszabbításáról.