Alkohol tartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfön.
Négyessyné Bodó Marianna sajtószóvivő közölte: a vád szerint az évek óta alkoholtermékek forgalmazásával foglalkozó férfi - az ügy egyik vádlottja - az Európai Unióból beszerzett áru belföldi értékesítését terhelő áfafizetés elkerülése érdekében 2015-2017-ben valótlan tartalmú számlákat használt fel, ebbe egy kiskőrösi ital-nagykereskedő céget irányító ismerősét is bevonta.
Kezdetben együtt tevékenykedtek, majd ez utóbbi férfi 2018 júniusa és 2020 júliusa között önállósodva, egy új társaság keretei között, azonos módszerrel végezte a közvetlenül külföldről beszerzett alkohol belföldi továbbértékesítését.
A két férfi társaik segítségével, több céget felhasználva és váltogatva olyan számlázási láncolatot alakított ki, amelyekben gazdasági tevékenységet ténylegesen nem folytató, részben román, szlovák és ukrán strómanok nevén lévő cégeket tüntettek fel közösségi beszerzőként és első belföldi értékesítőként. A székhelyszolgáltatóhoz bejelentett cégeknek vagyonuk, könyvelésük nem volt, adóbevallást egy idő után nem készítettek.
A vádlottak között van, aki az eltűnő cégek létrehozásában, névleges képviselőinek beszervezésében és irányításában működött közre, továbbá koordinálta a társaságok bankszámláiról a készpénzfelvételeket és a befizetéseket. Más az adóraktárakkal tartotta a kapcsolatot, valamint biztosította az ügyleteket látszólag igazoló papírokat.
Az adóelkerülés lényege abban állt, hogy a fiktív számlák alapján az adófizetés a számlákon eladóként feltüntetett és időről időre eltűnő cégeket terhelte, míg a számlázási láncolat végén álló, ital-nagykereskedelemmel ténylegesen foglalkozó társaságok a számlákat felhasználva az adófizetési kötelezettségüket jogosulatlanul csökkentették. Ennek köszönhetően az alkoholtermékeket kedvezőbb áron tudták értékesíteni.
Az ügyészség öt férfit és egy nőt a költségvetési csalás legsúlyosabban minősülő, bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűntettével, további 11 társukat a közreműködésük arányában a költségvetési csalás enyhébb bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználással vádolja. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt.