- Több mint százrendbeli befektetési csalással vádolnak egy budapesti nőt

Kékhírek - 2018-09-07

Több mint százrendbeli üzletszerű csalás bűntettével vádolnak egy budapesti életbiztosítót, aki ügyfeleinek 2007 és 2015 között 800 millió forint kárt okozott befektetési csalásokkal - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.

A vádirat szerint a 57 éves nő 118 embernek - családtagjainak, barátainak, gyülekezete tagjainak és más ügyfeleknek - olyan befektetési lehetőségeket kínált, amelyek nem léteztek, illetve amelyekre nem volt jogosultsága.

A vádlott háromfajta befektetési lehetőséget kínált. Az egyik ajánlata egy nem létező befektetési alap volt, a másik egy gépjármű-befektetés, amelynek végére magas hozamot vagy autót ígért a sértetteknek. A harmadik típusú csalással rendkívül magas hozamot helyezett kilátásba, eszerint az átadott összeg 6 hónapon belül akár 3-4-szeresére is nőhetett.

A nő kezdetben az egyes ügyfelek kifizetését a többi ügyfele pénzéből teljesítette, majd 2015-től különböző okokra hivatkozva nem fizetett, és 2015 nyarától elérhetetlenné vált - írták.