Ügyészség: ittas volt a szentendrei halálos baleset gyanúsítottja

Kékhírek - 2017-04-10

- A Szentendrei úti halálos baleset gyanúsítottja előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozza az ügyészség, mivel a korábbinál súlyosabb bűncselekménnyel, halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsítja őt a rendőrség - közölte a fővárosi főügyész hétfőn.

Halálos közlekedési balesetek Magyarországon (2001-2016)

Ibolya Tibor közleményében felidézte: a gyanúsított 2017. március 18-án Budapesten, a Szentendrei úton hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Az utóbbi autóban ülő sofőr és utasa a balesetben életét vesztette.

A főügyész ismertette: a nyomozás során beszerzett vegyészszakértői vélemény alapján jelenleg az állapítható meg, hogy a gyanúsított a gépkocsit ittas állapotban vezette, ezért a nyomozást teljesítő Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsított férfival súlyosabb bűncselekmény, halált okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúját közölte.

A férfi a gyanúsítás módosítása ellen panaszt jelentett be, amit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség elutasított.

A kerületi ügyészség azt indítványozza, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatását további három hónappal hosszabbítsák meg. Az ügyészség szerint ezt a férfi terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és bizonyítottság esetén a kiszabható büntetés nagysága, valamint az elkövetés jellege, körülményei indokolják, továbbá az, hogy a gyanúsított egészségi állapotának javulása esetén felmerülhet a szökés, elrejtőzés veszélye.

Az MTI korábban arról számolt be, hogy a baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

A történtek után Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere bejelentette: a Véda kamerarendszer kibővítését kéri a III. kerületi Szentendrei útra és ezért a Belügyminisztériumhoz fordult.