Vádat emeltek az adóellenőrökkel erőszakosan fellépő sofőr ellen

Kékhírek - 2016-09-07

Vádat emeltek egy sofőr ellen, aki májusban foglyul ejtett két adóellenőrt az autójában, miután ők a fuvarral kapcsolatban jegyzőkönyvet akartak felvenni - közölte a fővárosi főügyész szerdán.

A vádirat lényege szerint májusban "egy közismert telefonos applikáció használatával" a két adóellenőr személyszállítási szolgáltatást rendelt. A fuvar végeztével az adóellenőrök igazolták magukat, és közölték a sofőrrel, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel. A 46 éves férfi nem működött együtt, az ellenőröket a gépkocsi elhagyására szólította fel - áll Ibolya Tibor közleményében.

A sértettek jelezték a vádlottnak, hogy a jegyzőkönyvet mindenképpen fel kell venniük, ezért addig nem szállnak ki az autóból. A vádlott vitatkozni kezdett a két ellenőrrel, majd a beleegyezésük nélkül, hirtelen elindult. Tíz-húsz perc utazás után egy XIII. kerületi rendőrségi körzeti megbízotti iroda előtt megállt, ahol mindannyian kiszálltak az autóból. Nem sokkal később visszaültek, hogy - és ezt a két ellenőr nyomatékosan közölte a vádlottal - a jegyzőkönyvet fel tudják venni.

Ezután a vádlott a sértettek belegyezése nélkül újra elindult a gépkocsival. A sértettek próbálták rávenni, hogy álljon meg, de a férfi erre nem volt hajlandó. Körülbelül harmincpercnyi utazás után a vádlott megállt a gépkocsival a XIII. kerületi Lehel térnél, és végül beleegyezett a jegyzőkönyv felvételébe.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.