Vadkendert termesztett

Kékhírek - 2010-03-08

Kábítószer fogyasztás miatt ellenőrizetek a hétvégén három fiatalt a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rendőrei. Egyikük lakásának melléképületében 10 tő gondosan „nevelgetett” növényt is találtak.

Arról érkezett bejelentés a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra hétvégén, hogy három helyi fiatal kábítószert fogyaszt. Az ellenőrzés során a rendőrök két 20 éves fiatalembert és egy 18 éves lányt állítottak elő. Az elvégzett teszt, mindhármuknál kimutatta a kábítószer fogyasztást. Ellenük kábítószerrel visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Egyikük lakásának melléképületében 10 tő vadkendert foglaltak le a nyomozók.  A családi ház melléképületében termesztett vadkendert az egyik fiatalember ültette és gondozta. Elmondása alapján a magokat postán rendelte külföldről.  A magokat január elején ültette el, elmondása szerint eddig a növényről még nem „szüretelt”. A házkutatás során a termesztéshez szükséges eszközöket (világítóberendezés, szellőző berendezés) is lefoglalták a rendőrök. A növényállomány hatóanyagtartalmát szakértő vizsgálja.