A front oktatási szakaszán kritikus a helyzet

Jelentem, a frontot mindjárt áttörik. Ahhoz képest, ahogyan elkezdtük ezt a háborút, egészen elviselhetetlen volt sokáig a helyzet, de csak ígéreteket kaptak a pedagóguskatonák a parancsnokságtól, nem pedig segítséget.

Amikor 2020 márciusában a lövészárokba küldték a pedagógusokat, fegyverzetük enyhén szólva hiányos volt. A krétának becézett -hazai, sokba került - csodafegyver nem minden esetben bizonyult használhatónak, s még azt sem sikerült eldöntenie a vezérkarnak, hogy mi legyen helyette. Így a közlegény(honvéd) rangba sorolt pedagógusok azzal harcoltak, amivel tudtak. Természetesen egyesével sokkal kisebb hatékonyságú eszközöket vetettek be, mintha az iskolák(ezredek) vezetői egységesen a hadtestparancsnokságokkal ( KLIK, szakképzési centrumok) megbeszélhették volna, hogy mi a katonák tapasztalata, netán véleménye a digitális oktatásról.


Közelharcra várva

Nem sikerült előkészíteni a hadsereget arra, hogy biztonságos legyen a kapcsolat az otthoni lövészárkokba küldött diákokkal, így esett, hogy sok ezer halmozottan hátrányos helyzetű diák nem tudott -internet híján- harcolni.

A tábori honvédkórházba kerülő sebesült harcosok - az öreg tábornok szavát készpénznek vélve- azt hitték, hogy legalább teljes ellátást, kapnak, s betegen a 100 százalékos táppénznek nevezett menázsihoz hozzájutnak. Ez nem érkezett meg, így sokan nem merték jelenteni a betegségüket, sebesülésüket.

A háború nyári tűzszünete nem az őszi hadjáratra történő felkészülést szolgálta. A vezérkar szabad utat engedett a nyaralni vágyóknak, s az össznépi kimenő eredményeképpen sok harcos és hozzátartozó betegen érkezett vissza a frontvonalba és a körletbe.

Így második hullámnak becézett őszi hadjárat sem sikerülhetett. A háború kezdete óta 10 ezer hősi halott maradt a csatatéren. A vezérkar döntött: közelharc lesz az ellenséggel, mindenki ha kell birkózószőnyegen küzd meg a koronás csapatokkal. Bevetik a pedagógus szamurájbrigádokat, vírushordozóként ott lesznek a középiskolások, s lesz, ami lesz.

Bár lövészárkainkat már elfoglalták a vírusok, védőfelszerelés épp a fronton lévőknél nincs s egyhamar nem is várható, de a tábori harci krónika megafonos teherautói győzelmi jelentésekkel harsogják tele a lövészárkokat.

Hajdu István