A helyi televíziók írják a vidék Magyarországának történelemkönyvét, ezek juttatják el az otthonokba azokat a "kedves, hiteles arcokat, akiknek hiszünk" - mondta a Helyi Televíziók Országos Egyesülete megalapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett szerdai budapesti ünnepségen Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke.
A parlament alelnöke - felidézve a helyi televíziók indulását, három évtized alatti megerősödését, egyesek médiacentrumokba szerveződését - kiemelte: támogatásból származó pénzt kell fordítani a helyi televíziók évtizedes archívumára.
Ha ezt a hatalmas anyagot nem digitalizálják, nem kerül fel a világhálóra és nem válik kutathatóvá, azt a nemzeti emlékezet fogja megsínyleni - fogalmazott Hende Csaba.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta az eseményen: a televízió és a műveltség nem egymást kizáró fogalmak, hiszen a könyv mellett a médiából is elsajátíthatjuk az élet és a műveltség alapjait, a kérdés csupán az, mit kezd a felhasználó az elé tárt minőségi tartalommal.
Felidézte: helyi televíziók indulását "a szabadság érzése, a függetlenség hangulata" kísérte. Azt is mondta, ebben a folyamatban egymástól elválaszthatatlan a szabadság és a felelősség kérdése. Ebben a szabadság nem könnyelműséget, hanem felelősségtudatot jelent, miközben az utóbbi "nem szigor, hanem a mindennapok része, a mindennapok szabadságának része, a műveltség átadásával, az értékekre való neveléssel" - fogalmazott.
Hozzátette: ez arra tanít, "bármit is teszel, annak van következménye", ebben a tudásátadásban pedig különösen nagy a televíziók szerepe.
Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közmédia és a helyi televíziók együttműködését emelte ki köszöntőjében, megemlítve: tavaly 25 városból 13 ezernél is több tudósítás érkezett helyi csatornáktól, az idei első féléves adatok alapján pedig 2019-ben tovább emelkedik ez a szám.
Utalt arra is: a hírszolgáltatás, a helyi ügyek bemutatása mellett abban is komoly szerep hárul ezekre a televíziókra, hogy kulturális és szórakoztató programokat kínáljanak nézőiknek, köztük olyan alkotásokat is, amelyek szélesebb körben is ismertséget szereznek maguknak.
Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a helyi értékek be- és felmutatása, megőrzése mellett a folyamat kétirányúságára hívta fel a figyelmet, mondván, ezeknek a csatornáknak az is feladata, hogy az országot, a nemzetet, a világot érő változásokat bemutassák közönségüknek. Merthogy - tette hozzá -, a világban zajló folyamatok sajátosságát éppen az a mediatizáltság, a pillanatnyi időben való leképeződés adja, amivel a televíziók foglalkoznak.
A "hétköznapi hazaszeretetet erősítő" Városok-Falvak Szövetsége elnökeként felszólaló Halász János fideszes országgyűlési képviselőarról beszélt: a tisztán kulturális, közösségi alapon szerveződő tömörülés sokszínű, különböző erőforrásokkal bíró településeket fog össze, legfontosabb erőforrásuknak pedig a nemzeti kultúrát tekintik.
Hangsúlyozta: a helyi televíziók folyamatosan megújulnak, így ezeknek "lesz következő harminc éve".
Aranyosiné Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatója köszöntőjében azt hangsúlyozta: az NMHH célja az, hogy a helyi televíziók is a műszaki-technikai fejlődés minden eszközének birtokában készítsenek kiváló minőségű és hiteles műsorokat.
Egyben arra is emlékeztetett, hogy az NMHH mecenatúraprogramjának keretében alig egy évtized alatt mintegy 11 milliárd forinttal támogattak műsorszolgáltatókat.
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője az eseményen arra hívta fel a figyelmet: a szintén a fővároson kívül működő intézményük értékalapú közösséget épít, miközben a helyi televíziók számára is érdekes közművelődési programokat kínál.
Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnöke arra hívta fel a figyelmet: a helyi televíziók Európában is egyedülálló magyarországi hálózata egy "minden változásra rezdülő pókhálót" alkot, ez pedig erőt és egységet sugároz.
Hangsúlyozta: feladatuk, hogy a jelen bemutatása mellett olyan módon segítsenek újrafelfedezni a múlt elfeledett értékeit, hogy lehetőséget biztosítanak minden nemzedéknek azok újragondolására, újraértelmezésére.
Az ünnepségen közel másfél tucatnyi díszoklevelet adtak át a HTOE több korábbi vezetőjének, illetve partnereik képviselőinek, utóbbiak között Aranyosiné Börcs Jankának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatójának, Dobos Menyhértnek, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának.