Elindult 1,5 milliárd forintos kerettel a gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat az Otthon melege programban, ami legalább 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Már 3500-an éltek a pályázat előre feltöltésének lehetőségével, az eddigi tapasztalatok szerint a pályázatok 90 százaléka a keret megnyitásának első órájában beérkezik.
Egy gázkonvektor cseréjéhez maximum 120 ezer forint támogatás járhat, ebben nincs benne a szerelési díj, amihez szintén 80 százalékos támogatást adnak. A rendelkezésre álló forrás számításaik szerint a maximális 500 ezer forintos támogatással átlagosan 3 konvektort alapul véve nagyjából legalább 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet. Pontos adatot azonban a beszerelési-szolgáltatási díj miatt nem lehet mondani, mivel az régiónként eltérhet.