A román kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek előkészítés alatt álló második csomagja a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformjára is kiterjed - jelentette be kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.
Rámutatott: az igazságügyi rendszer működését veszélyezteti az, hogy a bírák és ügyészek kétharmada "szakmai érettsége teljében", 48 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonul
Erre ösztönzi őket ugyanis az, hogy az igazságügyi rendszerből kilépők nyugdíja jelenleg megegyezik utolsó nettó bérükkel, 2020 előtt pedig még magasabb is volt annál, mivel a törvény szerint járandóságuk az utolsó bruttó bérük 80 százalékát tette ki, ami valójában meghaladta addigi nettó bérüket.
Romániában a bírák és ügyészek főleg állami költségvetésből - nem a befizetett járulékokból - fedezett különnyugdíjának átlaga havi 25 ezer lejre (megközelítőleg 2 millió forint) rúg - tette hozzá a kormányfő.
A kormány által előkészített törvénytervezet szerint a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát az általánosan érvényes 65 évre emelik, a korkedvezményes nyugdíjazást pedig - a jelenlegi 25 helyett - 35 év szolgálati időhöz kötik, azzal a kiegészítéssel, hogy akik 65 éves koruk előtt vonulnak nyugállományba, azoknak minden hiányzó szolgálati évért két százalékot levonnak a nyugdíjából.
A bírák és ügyészek nyugdíjazásának szabályozása várhatóan a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjának része lesz, amelyet várhatóan szintén parlamenti vita nélkül, mandátumát kockára téve akarja hatályba léptetni a bukaresti kormány.
Romániában több ízben próbálták már megnyirbálni a bírák és ügyészek kiváltságait, de valamennyi törvénymódosítás elbukta az alkotmányossági kontrollt. Ezt elkerülendő a Bolojan-kormány által kezdeményezett módosítások nem visszamenőleges hatályúak.
A bírák és ügyészek tömeges nyugdíjba vonulását azzal az előírással próbálják megelőzni, amely szerint a korkedvezményes nyugdíjra az új törvény életbe lépésekor már jogosult bírák és ügyészek továbbra is a régi törvény előírásai szerint vonulhatnak majd nyugdíjba, amikor ki akarnak lépni a rendszerből - magyarázta a miniszterelnök.