Az LMP önfeladása

...kontra - 2023-01-10

Nem értek egyet azzal, ahogyan egyes politikából élő pártaktivisták önkritika nélkül osztják az észt.

Január 9.-én Debrecenben, a CATL akkumulátorgyár építéséről tartott katasztrófavédelmi közmeghallgatáson, illetve önkormányzati lakossági fórumon többször elhangzott, hogy a helyiek véleményének meghallgatása nélkül döntöttek a gyár létesítéséről.

Még mielőtt ennek a ténynek a részleteit elemeznénk: az eseményen elhangzott, hogy a debreceni választási bizottság illetékesei korábban hitelesítettek egy helyi népszavazási kezdeményezést, amit épp a gyár megépítése ellen nyújtottak be egy párt aktivistái.

Sajnálatos módon a hitelesített kérdőíveket a párt aktivistái el sem vitték az önkormányzat irodájából…..

Az LMP berkein belül úgy látszik: vagy a debreceniek korán feladott – el sem kezdett - akciójáról nem érkezett híradás a párt központjába, vagy Keresztes László Lórántnak, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága LMP-s elnökének fogalma sincs arról, mit rontottak el pártja debreceni aktivistái.

Hajdu István