A képviselő azt mondta: az LMP napok óta kapott üzeneteket a Fidesz "legfelsőbb szintjeiről", hogy nagyon szeretnék, ha átmennének a módosítások. Kérdésre hozzátette: LMP-s szakértőket és elnökségi tagokat kerestek meg a Fideszből és jelezték, hogy a "miniszterelnök úr nagyon szeretné", ha ezt a javaslatot az LMP megszavazná.
Ugyanakkor Hadházy Ákos szerint akkor lehetett volna elgondolkodni a törvény támogatásán, ha elfogadják az LMP javaslatát, amely tiltotta volna a teljes kormánypropagandát. Emellett - tette hozzá - az LMP azt is kezdeményezte, hogy állítsák vissza a vadplakátok kihelyezésének lehetőségét, illetve az összes hirdetési módszerre terjesszék ki a törvényjavaslat hatályát.
Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján egy szerinte értelmetlenül elköltött európai uniós egészségügyi projektről is beszámolt, amelyben az Országos Vérellátó Szolgálatnál 47 millió forintot költöttek többek között nővérek konfliktuskezelő és donorokkal való kapcsolattartást szolgáló képzéseire.