Az ukrán válság továbbterjedésének megakadályozása érdekében nyugalomra és visszafogottságra szólította fel valamennyi érintett felet a kínai külügyminiszter az Országos Népi Gyűléshez kapcsolódó szokásos sajtóértekezletén, ahol Kína külpolitika irányairól beszélt.
Ukrajnával kapcsolatban Vang Ji elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy a helyzet idáig jutott, ahol most tart, de hozzátette, hogy ennek "oka van". Mint fogalmazott, a háttérben bonyolult történelmi összefüggések és ellentétes érdekek húzódnak meg. Megjegyezte, hogy a helyzet körültekintő rendezése során figyelemmel kell lenni valamennyi etnikai közösség alapvető érdekeire, szem előtt tartva a térség békéjét és stabilitását.
Peking kapcsolatban áll a konfliktusban érintett felekkel, és arra törekszik, hogy elősegítse a politikai megoldást - mondta Vang.