Hadja Lahbib belga külügyminiszter bekérette Oroszország belgiumi nagykövetét, és Belgium nevében független vizsgálatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála okainak átlátható és tárgyilagos megállapítása érdekében - tájékoztatott a belga külügyminisztérium kedden.
A belga külügyi tárca azt írta, a külügyminiszter nevében a kétoldalú ügyekért felelős főigazgató tájékoztatta az orosz nagykövetet arról, hogy Belgium úgy véli, Oroszország elmulasztotta teljesíteni azon kötelességét, amely szerint az ország és börtönrendszere felelős a fogvatartottak egészségi állapotáért.
Kijelentették: Navalnij családjának haladéktalanul hozzá kell férnie az elhunyt maradványaihoz. "Felszólítjuk ezért Oroszországot, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket" - fogalmaztak.
Belgium aggodalmát fejezte ki az oroszországi politikai elnyomással kapcsolatban, és felszólította Oroszországot: engedje szabadon mindazokat, akik békésen kifejezték együttérzésüket és részvétüket Navalnij halála után.
A közlemény Hadja Lahbib belga külügyminisztert idézte, aki egyebek mellett azt mondta: Alekszej Navalnij az orosz nép elnyomással és diktatúrával szembeni ellenállásának szimbóluma volt. Halála arra figyelmeztet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tekintélyelvűsége milyen mértékben fenyegeti a békét, a szabadságot és a jólétet, nemcsak Oroszországban és Ukrajnában, hanem máshol is Európában - tette hozzá a belga diplomácia vezetője.
Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte.