Bemutatták Ungváry Krisztián Tettesek vagy áldozatok? című tanulmánykötetét

...kontra - 2014-06-13

A fekete-fehér, csak tettesekben és áldozatokban gondolkodó egyoldalú történelemszemlélet helyett a magyar történelem árnyaltabb feldolgozását és bemutatását tűzi célul Ungváry Krisztián Tettesek vagy áldozatok című kötete.

A könyvben az elmúlt két évtizedből válogatott tucatnyi tanulmány olvasható, elsősorban a szélsőjobboldal, a hadtörténelem és az emlékezetpolitika témakörében. Az írások eredeti megjelenésükhöz képest jelentősen átdolgozott, kiegészített formában kerültek a kötetbe

    Önálló tanulmány foglakozik Szálasi Ferenc nyilas vezető első világháborús frontszolgálatával, valamint feleségével, Lutz Gizellával, Hitler tábornokaival - külön is Rommellel -, továbbá a Kádár-rendszer idején a második világháborús cselekmények miatt nyújtott német kárpótlás kérdéseivel.

    Az emlékezetpolitikai témakörben helyet kapott A Terror Háza, mint indoktrináló pártmúzeum, továbbá Az emlékmű és az emlékműmutyi című tanulmány.

    A könyvbemutatón a szerző kiemelte: a sorsok nem feketék vagy fehérek, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse általános érvénnyel fogalmazza meg, hogy lehet egyszerre tettes és áldozat az elnyomó rendszerek alattvalója.

    Ungváry Krisztián hangsúlyozta azt is, hogy álláspontja szerint kártékony történelmi vitákat hatalmi eszközökkel eldönteni, amiben ő nem akar partner lenni.

    A Jaffa Kiadó gondozásában a könyvhétre megjelent több mint 300 oldalas kötetet jegyzetapparátus és korabeli fotók, plakátok gazdagítják.

    A 45 éves Ungváry Krisztiánnak kötete jelent meg korábban - egyebek mellett - Budapest 1944-45-ös ostromáról, a magyar honvédség második világháborús történetéről és legutóbb A Horthy-rendszer mérlege címmel a korszak diszkriminációs törekvéseiről, antiszemitizmusáról és ezzel összefüggésben a szociálpolitikájáról.