Ceglédi konfliktus - Cigány szervezetek közösen tiltakoztak

...kontra - 2012-08-20

    Hétfő hajnalban az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásukban azt írták: a cigány családok egy része rokonaihoz menekült és retteg. "Úgy véljük, e tarthatatlan és minden jogi normának ellentmondó helyzet kialakulásában felelőssége van annak, az állam nevében eljáró politikának és rendőri vezetésnek, amely a hasonló szélsőjobboldali cselekményeket eltűrte, tétlenségével bátorította" - írták.

    A cigány szervezetek képviselői az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) előtt virrasztottak, és feljelentést tettek apartheid bűncselekmény elkövetése miatt. Arra kérik a cigányokat, "minden körülmények között őrizzék meg higgadtságukat és nyugalmukat, ne engedjenek a provokációnak".

    Hozzáteszik: elvárják, hogy az állam teljes határozottságával, a rendőrség pedig a törvény teljes szigorával járjon el a köznyugalmat, társadalmi békét és emberi méltóságot sértő megnyilvánulásokkal szemben. "Szolidárisak vagyunk a rendőrökkel, akiket munkájuk végzése során szintén megtámadtak a szélsőségesek" - írják.

    Elvárják továbbá, hogy az állam "nemzetközi kötelezettségeinek tegyen eleget, és akadályozza meg a faji alapú erőszakot".

    "Lépjenek fel a cigányok állandósult fizikai veszélyeztetésével szemben. Tűrhetetlen, hogy szélsőjobboldali alakulatok magyar állampolgárok, családok otthonait veszik blokád, ostrom alá" - fogalmaznak.

    Az állásfoglalást az Amenca Csoport, az Ide Tartozunk Roma Közösségi Hálózat, a XIII. kerületi RNÖ, a Roma Parlament, a Phralipe, az Új Szemlélet csoport, az Opre Roma Csoport, a Dzsáj Bhim Közösség, az MCDSZ XIII. kerületi tagszövetsége és a Mi Magunk - Saját Magunkért Egyesület írta alá.