Eddig 113 rendezvényt jelentettek be az októberi megemlékezésekre

...kontra - 2007-10-18

Eddig 113 rendezvényt jelentettek be Budapesten október 21-23. közötti időszakra; a BRFK húsz rendezvényt politikai jellegűnek minősített, hatot kiemelt kockázatúnak ítélt, egyet pedig megtiltott - jelentette be Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya. Elmondta: a rendőrség minden olyan rendezvény bejelentését tudomásul vette, amelyik megfelelt a törvényi feltételeknek.

Hozzátette, minden rendezvény esetében kockázatelemzést végeztek, s azokat ítélték kiemelt kockázatúnak, amelyeken védett személyek, országgyűlési képviselők jelennek meg, s ahol számítani lehet több tízezer ember megjelenésére; azok a rendezvények is ebbe a kategóriába kerültek, amelyeken korábban valamilyen rendbontás történt. 

mti