A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.
A tájékoztatás szerint a bíróság megállapította, hogy a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény megalapozott gyanúja fennáll, és – a nyomozás kezdeti szakaszára is figyelemmel – a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye.
A bíróság a férfi letartóztatását egy hónapra rendelte el, azt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani - ismertették.
A végzés nem jogerős.
A Fővárosi Főügyészség kedden azt közölte, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével, amelyet a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget, egyúttal emlékeztettek, hogy a nyomozás külföldi társhatóságok jelzése alapján indult meg, és a férfit végül a rendőrség a Terrorelhárítási Központtal közös, szakszerű műveletében fogta el.