Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, a terhelt idén februárban egy borsodi település általános iskolájában a családsegítővel beszélgetett korábbi hiányzásai miatt. Ennek keretében közölte, hogy fegyvert tervez szerezni, és embereket akar megölni, valamint kivégzésekről néz videókat. A gyanúsítottat beutalták a pszichiátriára, ahol 10 napos gyógykezelésen vett részt.
A fiatalkorú a kórházból történő elbocsátását követően az iskolai tanórákon többször kijelentette: ő egy gyilkos, és olyan gondolatai vannak, hogy tanárt kell ölnie. Közölte azt is, hogy "gyilkosként" nem akar szerepelni az osztálytablón sem, és készített egy listát azokról, akiket meg kíván ölni - áll a közleményben.
Hozzátették, a gyanúsított az interneten rendszeresen rákeresett a terrorizmusra, nemzetközi körözés alatt álló terroristákra és körözött fegyverekre is, valamint emberöléssel és terrorcselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható körözési felhívásokat és plakátokat mentett el a mobiltelefonjára.
A törvényszék közölte, a gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas emberölés előkészületének és személyi szabadság részbeni megsértése minősített esetének megállapítására.
Jelezték, a különös tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény miatt kiszabható büntetési tétel nagysága miatt fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint annak a lehetősége is, hogy a fiatalkorú a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást.
Hozzátették, a lefoglalt informatikai eszközökön található adattartalom és a terhelt mentális állapota alapján lehet arra következtetni, hogy kényszerintézkedés hiányában az előkészített bűncselekményt véghez vinné.
A bíróság egy hónapra elrendelte a fiatalkorú letartóztatását, a végzés nem végleges.