Több mint 28 milliárd forintnyi állami forrásból újítják fel az Állatorvostudományi Egyetem budapesti campusán található épületek mintegy negyven százalékát - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, miután Sótonyi Péter rektorral aláírták az erről szóló megállapodást.
Hankó Balázs arról beszélt, hogy a magyar felsőoktatás az aranykorát éli. Jelenleg Magyarország az Európai Unióban a kivételes országok közé tartozik, mert őrzi a tradíciót, de nyitott az innovációra és versenyképes - emelte ki a politikus. Hozzátette, hogy ennek az egyik kiemelkedő példája az Állatorvostudományi Egyetem, ami őrzi tradícióit, hiszen a világ harmadik legrégebbi állatorvosi képzéssel bíró egyeteme, de ugyanakkor versenyképes és innovatív, mert az egyik nagy nemzetközi rangsorban több mint száz helyet lépett előre.
Elmondható, hogy a világ 59. helyén van az állatorvosképző egyetemek között, amivel "éppen egy kicsit előzi meg a gyógyszerésztudományi képzést", ami a 61. helyen áll - fogalmazott. Szavai szerint jó az ilyen verseny, amikor két kiváló képzés verseng egymással azért, hogy a magyar fiatalok és a magyar nemzet számára sikert és jövőt kínáljanak