Gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 50 éves férfi ellen, aki hamis személyazonossággal férkőzött kamaszlányok bizalmába az interneten, és intim felvételeket szerzett meg tőlük - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfőn.
A vádirat szerint a férfi 2021 februárjában egy közösségi oldalon magát kamaszlánynak feltüntetve álprofilt hozott létre, és kapcsolatba lépett az akkor 13 éves sértettel, akivel baráti ismerkedést kezdeményezett - írták a közleményben. Napokkal később már intim felvételeket kért tőle, sokszor meghatározva, hogy a sértett mit csináljon a képeken.
A lány eleinte teljesítette a kéréseit, majd amikor ellenkezni próbált, a vádlott fenyegetni kezdte, hogy nyilvánosságra hozza a felvételeket, így a férfi 2021 májusáig két darab videófelvételt és több fényképet is kizsarolt a tinitől.
A súlyosan szeméremsértő felvételek közül egyet aztán egy csoportos beszélgetésben is megosztott a tagokkal, ezt a felvételt később letörölte.
Az ügyészség közlése szerint ugyanezzel az álprofillal egy 14 éves lány is a bizalmába fogadta, és néhány nap múlva már tőle is meztelen képeket kért. Fenyegetés hatására ő is egyre több felvételt küldött, így a vádlott birtokába jutott 10 videó és mintegy 100 fénykép a sértettről.
Amikor 2021 májusában a lány már nem küldött a férfinek több felvételt, a vádlott több korábban kapott képet és videót elküldött a lány édesanyjának.
A vádlott nemcsak digitális anyagokat szerzett meg a lányoktól, de belépett a sértettek profiljaiba a közösségi médiafelületeken, jelszavaikat folyamatosan változtatta, hogy ne tudják visszaszerezni a fiókokat, és így további képekhez jutott hozzá.
Az ügyészség pornográf felvétel megszerzésével és átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettével, valamint információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével vádolja a férfit.
Mértékes indítványában a különös visszaeső vádlottal szemben 8 év börtönbüntetés és 8 év közügyektől eltiltás kiszabását kérte, valamint indítványozta, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy tevékenységtől, melynek körében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt