Gyurcsány Ferenc évadnyitó: Az orbáni áruló magatartással szemben átfogó, hazafias koalícióra van szükség

...kontra - 2024-09-27

A Demokratikus Koalíció hagyományainak megfelelően az őszi parlamenti ülésszakot megelőzően Gyurcsány Ferenc politikai évadnyitó sajtótájékoztatót tartott. A DK elnöke azokra a mondatokra reagált, amelyeket Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mondott el, és amelyek szerint Magyarország nem védekezne egy orosz megszállással szemben.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy a kormányfő, Orbán Viktor Magyarországot Oroszország szolgaállamává kívánja tenni. „Ebben a helyzetben önérzetes és hazafias magatartásra és politikára van szükség a hazaárulással, az áruló kormánnyal szemben. Ez a dolga minden magyar hazafinak. Függetlenül attól, hogy bal vagy jobboldali, függetlenül attól, hogy felnőttsége eszmélésének kezdetén vagy érett fejjel néz azzal szembe, hogy eladják az országát, függetlenül attól, hogy a világ egy sor dolgáról mit gondolunk, mert haza csak egy van, és ez Magyarország” – mondta el.

A pártelnök szerint, aki azt állítja, hogy a hazát ért ellenséges támadás elől ki kell térni, az arra sem számíthat, hogy eddigi szövetségesei, a NATO-tagállamok egy ilyen helyzetben akár segítségére sietnének, „hiszen nincs kit segíteni, mert nem segítséget kérni, hanem megadni kívánja magát egy ilyen ország”.

A DK elnöke szerint ezzel az áruló politikával egyedül maradunk a világban, ezért az orbáni áruló magatartással szemben „átfogó, közös, hazafias koalícióra van szükség”. Gyurcsány Ferenc szerint olyan időkben, amikor az ország függetlensége kérdőjeleződik meg, másodlagossá válik minden, ellenzéken belüli vita, ezért érdemes visszafogottságot tanúsítani az Orbánnal szemben álló hazafias ellenzék egyes csoportjai, pártjai, áramlatai között. „Akkor lehet az ország függetlenségének megvédése érdekében fellépni, hogy ha az ellenzéken belül alapvetően az együttműködés kultúrája és a béke hangja lesz a legerősebb” – összegzett.

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz politikai jelszavai – Isten, haza, család – a porban hevernek, Novák Katalin a család, Semjén Zsolt a kereszténység, Orbán Balázs pedig a haza ügyét árulta el.

A DK elnöke a kormányfő által bejelentett gazdasági semlegesség programját a Nyugattól történő leszakadás programjának nevezte. Úgy fogalmazott, hogy „aki kiszakítja Magyarországot európai nyugatos kötelékéből, az elszakítja az országot, az ország lakosságát a nyugatos élettől és életformától, végső soron lemond az európai életszínvonalról. Ez a program nagyjából az ezeréves magyar szándéknak a meghazudtolása, az Európától történő elszakadásnak a programja, a történelem szembeköpése”.

Gyurcsány Ferenc végezetül az egyházi kötődésű, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban azt szorgalmazta, hogy a magyar országgyűlés állítson fel egy független vizsgálóbizottságot ezeknek az ügyeknek a kivizsgálására. „A kereszténység a szeretetről és nem a bűnről szól” – tette hozzá.

DK Sajtóiroda

Kiadó: Demokratikus Koalíció

OS