IMF/EU-tárgyalások - DK: a kormány valójában nem akar megállapodást

...kontra - 2012-07-29

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány valójában nem akar megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte Bauer Tamás, a párt alelnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

    A héten befejeződött tárgyalásokról adott értékelő nyilatkozatok alapján a DK számára világossá vált: az IMF úgy ítéli meg, hogy a kormány 2012-re és 2013-ra szóló költségvetési tervei nem megalapozottak. Úgy látják, a növekedés alacsonyabb lesz, mint amivel a kormány számol, ebből azonban az is következik, hogy a költségvetés bevételei túl vannak tervezve - mondta Bauer Tamás.

    A politikus szerint az IMF fontosnak tartaná, hogy megteremtsék a magánberuházások növekedésének feltételeit, valamint azt, hogy a bankrendszer helyzete konszolidálódjék.

    Bauer Tamás azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter nyilatkozataiból kiderül, hogy a kormány ragaszkodik politikájának azon elemeihez - a bankok és a nemzetközi vállalatok különadóihoz -, amelyek megakadályozták Magyarországon a növekedést. Ragaszkodnak az egykulcsos adóhoz, ami inkább visszavetette, mint előmozdította a növekedést.

    Mindezek alapján nem látszik esély arra - tette hozzá -, hogy ezek az álláspontok közeledjenek egymáshoz. Ráadásul a miniszterelnök olyan "pozíciókat fog", amelyek kifejezetten ellentétesek az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF szándékaival. Véleménye szerint "szó sincs tehát arról, hogy a kormány valóban megegyezést szeretne".

    Azt mondta, az unió, a valutaalap és az Európai Központi Bank által képviselt álláspont megfelel Magyarország, a magyar társadalom többsége érdekének. A kormány által képviselt politika a kormány, a kormány mögött állók és Orbán érdekeit testesíti meg.

    A héten fejeződött be az a mintegy másfél hetes tárgyalássorozat, amelynek keretében az IMF/EU küldöttsége magyarországi tárgyalásain megbeszéléseket folytatott a miniszterelnökkel, Varga Mihállyal főtárgyalóval és Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével.

    Az EU és az IMF delegációja szeptemberben tér vissza Magyarországra - ezt Orbán Viktor közölte szerdán.