Háborús bűntettnek minősítette és előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal súlyosbította a vádat az ukrán főügyészség abban az eljárásban, amelyet Viktorija Roscsinának, az Ukrajinszka Pravda külső munkatársának Oroszországban történt halála miatt indított - közölte az ügyészi hivatal pénteken a Telegramon
A főügyészség közleményében emlékeztetett arra, hogy csütörtökön terjedt el a médiában a hír, hogy az Oroszországban jogellenesen bebörtönzött újságírónő meghalt. Ügyében az előzetes vizsgálatot az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozati főosztálya folytatja le a főügyészség eljárási útmutatása mellett - tette hozzá a hivatal.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken azt írta a Telegramon, hogy"számos ukrán újságíró számára, aki ismerte Viktoriját, halála igazi csapás".
Hozzátette, hogy még mindig sok ukrán újságíró, közéleti személyiség és hétköznapi ember van orosz fogságban, akiket a megszállás alatt fogtak el.
Az ukrán katonai hírszerzés közlése szerint Roscsinát a közeljövőben készült Kijev fogolycsere keretében hazavinni. Petro Jacenko, a fogolycserével foglalkozó koordinációs központ sajtószolgálatának vezetője egy csütörtöki tévéműsorban jelentette be, hogy az újságírónő orosz őrizetben meghalt.
Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa később közölte, hogy az orosz fél megerősítette az ukrán újságíró halálát - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
Roscsina kétszer esett orosz fogságba az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta.Először 2022 márciusában az orosz megszállás alá került Bergyanszkban tíz napig tartották fogva az oroszok. 2022-ben Roscsina számos beszámolót írt az Ukrajinszka Pravda számára az ideiglenesen megszállt ukrajnai területekről. Roscsina július 25-én Ukrajnából Lengyelországba utazott.
Azt tervezte, hogy Oroszországon keresztül három nap alatt eléri a megszállt kelet-ukrajnai térséget. 2023. augusztus 3-án nyoma veszett egy nem megnevezett, orosz megszállás alatt levő területen, ahonnan előtte még híreket adott.
Oroszország 2024 májusában ismerte el először, hogy őrizetbe vette az újságírónőt, erről az orosz védelmi minisztérium megerősítő levelet küldött édesapjának, Volodimir Roscsinnak.
Az utolsó információk szerint az oroszországi Taganrog egyik börtönében tartották fogva, ahonnan - a katonai hírszerzés közlése szerint - a moszkvai Lefortovo börtönbe kellett volna áthelyezniük, hogy fogolycserével hazatérjen.
Az újságíró halálának körülményei nem ismertek.