- Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy kínai kereskedő ellen, aki hamisított ruhákat árult az üzletében - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség pénteken.
Az ügyészség háromrendbeli, iparjogvédelmi jogok megsértésének üzletszerűen elkövetett bűntettével vádolja a 25 éves kínai állampolgárt - írták a közleményben.
A ruhaüzletben - ahol az áruk beszerzését is ő végezte - 2021-ben több világmárkát utánzó ruhát árult, amelyek hamisítványok voltak. A vámhivatal járőrei 2021. május 12-én tartottak ellenőrzést az üzletben és lefoglalták az illegálisan előállított ruhákat.
A hat ruhamárka közül három esetében a jogtulajdonosnak okozott vagyoni hátrány összege meghaladta a 100 ezer forintot, három esetben nem érte el a bűncselekmény értékhatárát, ezért utóbbiak ügyében megszüntették az eljárást.
A kereskedő a kihallgatása után elérhetetlenné vált a hatóságok számára, eredménytelen volt a felkutatása is. Az ügyészség a vádlott távollétében tartandó tárgyalásra tett indítványt.
A közlemény szerint a bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást, valamint két sértett felé a polgári jogi igény elbírálását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.