Kínos önleleplezés

...kontra - 2007-03-20

Kínos önleleplezés - ez a legjobb kifejezés Szijjártó Péter mai produkciójára. Szerinte ugyanis a Fidesz ellenzi, hogy kisebb, olcsóbb és hatékonyabb legyen az állam; ráadásul tiltakozik az ellen, hogy szakmai alapon szülessen döntés minderről. Ezen kívül annyi derült még ki, hogy Szijjártó Péter nem olvas újságokat, és ártani akar Orbán Viktornak.

    Kínos, ahogyan Szijjártó Péter botrányt próbál kavarni egy történetből, ami ráadásul egyszer már le is futott. Már az is önmagért beszél, hogy a szóvivő előre ítéletet hirdet egy olyan pályázatról, ami még le sem zárult. Arra viszont nehéz magyarázatot találni, hogy miért vette elő ma éppen ezt a történetet, amit egy hete már megírt a sajtó. Akkor az is napvilágot látott, hogy eredmény várhatóan csak e héten lesz; így egyelőre annyi tudható biztosan, hogy az államreform további lépéseinek előkészítésén dolgozik a kormányzat, s minden ezzel kapcsolatos pályázat a közbeszerzési törvény szigorú betartásával zajlik: a győztes az lesz, aki a legjobb ajánlatot tette.

 

Érdekes az a fejtegetés is, amelyik szerint a Fidesz ellenzi, hogy a fontos politikai döntések előtt a kormányzat meghallgassa szakértők véleményét, s az előkészítés során igénybe vegye profi tanácsadók tudását.

 

Ezek után nem meglepő, ha Szijjártó Péter maga is mellőz minden szakmaiságot. A konkrét adatokat sem idézi pontosan, hiszen az igazság az, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyalási szakaszában válik majd véglegessé a tanácsadói díj. Ami biztos, hogy 104 millió forintnál nem kerülhet többe a dolog, mert az egész közfeladat felülvizsgálati programra áll rendelkezésre ennyi pénz.

Durva csúsztatás ráadásul reklámköltségként elkönyvelni mindezt, mert nem arról van szó. A tanácsadói pályázat célja ugyanis az, hogy a közszolgáltatásokat megújító döntéseket a lehető legszélesebb szakmai konszenzus mellett, biztos szakmai alapokon készíthesse elő a kormányzat.

 

De ha már szó esett a miniszterelnöki PR-kiadásokról: meglepő, hogy a Fidesz szóvivője kínos helyzetbe hozza Orbán Viktort. Minden újságolvasó ember jól tudja ugyanis, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként több mint félmilliárd forintot költött közpénzekből audiovizuális dokumentálásra - azaz az ő és a kormány akkori tagjainak lefilmezésére, illetve hangfelvételek készíttetésére. 2001-ben az Orbán-kormány kancelláriája kormányzati kommunikációra az állami ünnepségek szervezésével együtt közel 7 milliárd forintot fordított. Összehasonlításképpen: a 2002-2006-os kormányzati ciklusban, négy év alatt költött ennyi pénzt a Miniszterelnöki Hivatal.

 

Nyakó István, az MSZP szóvivője

Kiadó: MSZP-Országos Központ