Látogatóközpontot és tanösvényt adtak át Szigligeten szombaton. A Tóti Lengyel Gáspár Látogatóközpontban berendezett kiállítás Szigliget történetét tárja az érdeklődők elé, a Palonai Magyar Bálint Történelmi Tanösvény a település nyolc nevezetességén kalauzolja végig a látogatókat.
A megnyitó ünnepségen Balassa Dániel, Szigliget független polgármestere elmondta, hogy 600 millió forint pályázati forrásból és 200 millió forint kormányzati támogatásból épült meg a látogatóközpont, a település nyolc történelmi nevezetességét összekötő tanösvény, a kerékpárút és a strandparkoló, valamint megújult a Csonkatorony néven ismert Avasi templomrom.
- tette hozzá.
A kiállítás három korszakot mutat be.
Az első teremben a honfoglalás korát megelőző régészeti leleteket és a középkori Avasi templom történetét lehet megismerni. A második teremben a törökkori balatoni hajós harcászattal lehet közelebbről megismerkedni, a harmadik teremben pedig második világháborús harcászati események tárulnak a látogatók elé.
A polgármester hozzátette, az új Palonai Magyar Bálint Történelmi Tanösvény szintén Szigliget várának egykori, 16. századi kapitányáról kapta a nevét.
A vár alatti kezdőponttól az útvonal a várat és a megújult Paál József Kiállítóteret bejárva az Ófalun keresztül vezet az Avasi templomromhoz. A tanösvény a Szentháromság-kápolna melletti kilátóponthoz, majd az egykori Farkas-villához vezet, és az Óvárnál fejeződik be.
A beruházás részeként újjáépítették az egykori Farkas-villa melletti támfalat és lépcsőt, a támfal tetején kilátópontot alakítottak ki, és kerékpárutat építettek, amely a balatoni kerékpárutat köti össze a település strandjával. Újjáépült a strand mellett parkoló is.
Balassa Dániel hozzáfűzte:
Balatincz Péter, a térség országgyűlési képviselője (Tisza Párt) beszédében azt emelte ki, hogy a fejlesztés méltó folytatása a 2021-ben megvalósult szigligeti várfelújításnak.
Mint mondta, éves szinten több mint 200 ezer látogató érkezik a várba, akiket mostantól gazdag programkínálat vár a településen.