Az LMP álláspontja szerint az egyetlen helyes dolog, amit Novák Katalin tehet, hogy visszavonja a bicskei pedofilügyben hozott elnöki kegyelmét - mondta Süveg Anna, az LMP szóvivője hétfői online sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, az államfő "újra botrányt okozott" és "gyalázatos döntést hozott", amikor kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, "aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat". Nem is volt olyan rég, hogy Novák Katalin a terrorvádak miatt elítélt Budaházy Györgynek adott kegyelmet - idézte fel.
Süveg Anna azt mondta, mivel az államfő várhatóan nem fogja visszavonni a döntését, az LMP - ahogyan a Budaházy-ügyben - most is kikéri a kegyelmi döntés alapjául szolgáló dokumentációt és döntéselőkészítő anyagokat, valamint az igazságügyi miniszter felterjesztését. Hangsúlyozta: elvárják az államfőtől, hogy személyesen is nyilatkozzon és indokolja meg döntését.
"Annyival bizonyosan tartozunk az áldozatoknak, hogy a bűnösöket elítéljük, ezt minden felelősen gondolkodó ember így gondolja. Mi, Zöldek ebben biztosak vagyunk" - húzta alá a szóvivő, aki szerint a bicskei gyermekotthon alapügye "önmagában is mélységesen felháborító", de a köztársasági elnök "még gusztustalanabbá" tudta tenni azt.
"Megnyugtató magyarázat nincs, csak az államfői hivatal adott ki egy veszteségminimalizáló közleményt arról, hogy ők elítélik a pedofíliát" - jegyezte meg.
Süveg Anna kijelentette: az LMP szerint a kegyelmi jog gyakorlása különleges, kizárólagos jogköre a mindenkori államfőnek, Novák Katalin pedig "másodszor bizonyította, hogy ezzel a joggal nem él, hanem visszaél".