Magosz: a kukoricatermés 40 százaléka elpusztult a nagy melegben

...kontra - 2012-08-07

Az idei  kukoricatermés majdnem 40 százaléka megsemmisült a nagy meleg, különösen az utóbbi hét rendkívül száraz időjárása miatt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) becslései szerint, a veszteség nemzetgazdasági szinten meghaladhatja a 200 milliárd forintot. Az aszály a drága takarmány miatt az állattenyésztőknek is kárt okoz, ezért a Magosz átfogó kormányzati intézkedéseket sürget.

 

    Jakab István, a szövetség elnöke kedden sajtótájékoztatón kiemelte: főként a Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Borsod megyei kukoricatáblákat károsította az aszály.

    Hangsúlyozta: a Magosz azt javasolja a gazdáknak, hogy az aszálykárok bejelentését időben tegyék meg a falugazdászoknál, akiknél minden ehhez szükséges nyomtatvány rendelkezésre áll. Hozzátette: az agrár kárenyhítési rendszer keretében 8 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

   

 Jakab István elmondta: 2003 óta a legnagyobb aszály az idei, amely nemcsak a növénytermesztőknek, hanem a magas takarmányárakon keresztül az állattenyésztőknek is kárt okoz. Kifejtette: a hőség miatt csökkent a szarvasmarhák tejtermelése, a baromfinál, sertésnél csökkent a súlygyarapodás, nőtt az elhullás.  

   A termelők saját erőből nem tudják megoldani ezeket a problémákat, így a MAGOSZ szerint átfogó kormányzati intézkedésekre van szükség a tenyészállat állomány megtartása érdekében, azért is, mert az agrárexport is fontos tényezője a gazdasági növekedésnek - hangsúlyozta Jakab István.     Hozzáfűzte, elsősorban jelentős pénzügyi forrást nem igénylő intézkedéseket várnak a kormányzattól.

 

Példaként említette a termelők megfelelő informálását, és olyan piaci intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a termelők megfelelő árakat kaphatnak.     Jakab István elmondta: a takarmánybeszerzés segítésére a MAGOSZ kezdeményezi forgóeszköz hitelprogram-csomag elindítását. Azt is javasolja a szövetség, hogy gyorsított, egyszerűsített eljárással, megfelelő állami garanciával jussanak hozzá a hitelhez a gazdák.     Úgy fogalmazott: olyan központi takarmánybázis létrehozását kell megfontolni, amelyben felerősödik a jelenlegi állami cégek tevékenysége, s mint hozzátette erről később részletes egyeztetés lesz. Jakab István szerint segítene a gazdáknak az is, ha előrehoznák az állatjóléti támogatások kifizetését, és - az Európai Unióval való egyeztetések után - emelnék azok összegét.  

 

   A júliusban elfogadott, és augusztus elseje óta hatályos új agrárkamarai törvényről Jakab István azt mondta: az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara kifejezetten szakmai kamara, amely a gazdasági szereplőket fogja össze.     Kiemelte, hogy az eddigi 21 kamara egy jogi személy lesz, de lesz 20 területi  - 19 megyei és egy fővárosi - kamara, amelyek nem önálló jogi személyiségek, de fontos érdekképviseleti szerepet töltenek majd be. A kamara szakmai tevékenységét főigazgató irányítja majd - mondta a MAGOSZ elnöke.

 

Kiemelt feladat lesz a szakmai, pénzügyi, piaci, gazdasági információk naprakész biztosítása a tagoknak, a tanácsadás, a képzés, az oktatás, a vizsgáztatásban való részvétel, valamint választott bíróság működtetése - fejtette ki Jakab István.     Emlékeztetett arra, hogy az új kamarának 2013. március 31-ig kell megalakulnia, ezután döntenek a tagdíjról, amely maximum egymillió forint lehet.