Megkezdődött a nagy létszámú otthonok felszámolásának második üteme

...kontra - 2018-03-28

A nagy létszámú otthonok felszámolása második ütemének elindulásával 2500 fogyatékkal élő költözhet az uniformizált ellátást nyújtó intézményekből kis létszámú lakóotthonokba - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Esztergomban, egy 12 férőhelyes létesítmény alapkőletételén.

Czibere Károly emlékeztetett: 2015-16-ban 6 milliárd forint ráfordításával 600 fogyatékos embernek biztosítottak a korábbinál nagyságrendekkel jobb életfeltételeket, a program most induló ütemének költségvetése 22 milliárd forint. A tervezés alatt álló harmadik szakasz 7500 ember érint, így 2023-ra jórészt megszűnhetnek a fogyatékos emberek igényeihez rosszul alkalmazkodó, nagy létszámú intézmények.

Az Esztergomban és Kesztölcön megvalósuló családias intézmények a környéken élők számára 55 - a településen belül könnyen elérhető - új munkahelyet jelentenek.

"Az otthonok kiváltásának üzenete, hogy a kormány erőforrásként tekint a fogyatékos emberekre", és nem kívánja fenntartani a korábbi gyakorlatot, az elkülönítés kultúráját - emelte ki köszöntőjében Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos.

Szebenszki János, a szociális szolgáltatásokat nyújtó Irmák Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, társaságuk Esztergomban és Kesztölcön fogyatékosok részére 11 lakóotthont létesít, ezekben 125 ember élhet jobb körülmények között. A program költségvetése egymilliárd forint.