Megtörtént az első letartóztatás Hongkongban az új nemzetbiztonsági törvény értelmében

...kontra - 2020-07-01

Megtörtént az első letartóztatás szerdán Hongkongban az újonnan bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján, amelyet sokan amiatt bírálnak, hogy tovább gyengítheti a különleges státusú város autonómiáját.A hongkongi rendőrség a Twitteren közölte, hogy letartóztattak egy férfit Hongkong függetlenséget hirdető zászló lengetése miatt, mert ezzel megszegte az új nemzetbiztonsági törvény előírásait.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap pedig internetes oldalán arról számolt be, hogy a hongkongi rendőrök lila transzparenssel hívták fel a város egyik bevásárlóközpontja előtt gyülekező tüntetőket, hogy a nemzetbiztonsági törvény értelmében a szakadár vagy felforgató célzatú zászlók és feliratok feltartása, illetve ilyen tartalmú jelszavak skandálása jogsértésnek minősül, az ilyen tevékenységben résztvevőket őrizetbe vehetik, és eljárást indíthatnak ellenük. A kora délutánra összegyűlt néhány száz ember között azonban így is akadtak, akik a tavaly júniusban kezdődött kormányellenes tüntetéshullám jelszavait kiabálták, illetve a Kínai Kommunista Pártot gyalázó posztereket tartottak fel. A rendőrség vízágyút vetett be a tömeg feloszlatására. Nem sokkal később közölték, hogy őrizetbe vettek 30 embert a gyülekezési törvény megsértése, intézkedés akadályozása, fegyverbirtoklás és az új törvény megsértése miatt.

Hongkongban 2003 óta minden évben felvonulást rendeznek július 1-jén, annak az évfordulóján, hogy a város 1997-ben visszatért Kínához a brit gyarmati uralom alól. Az idén a felvonulásra a rendőrség a koronavírus-járványra hivatkozva nem adott engedélyt. A felvonulást 17 évvel ezelőtt éppen az hívta életre, hogy a város saját alkotmányaként funkcionáló alaptörvény 23. bekezdése előírja Hongkong számára a saját nemzetbiztonsági törvény felállítását.

Carrie Lam hongkongi kormányzó egy szerdai sajtótájékoztatón éppen a saját nemzetbiztonsági törvény felállításának sikertelenségét jelölte meg a hongkongi kormányzat egyik legfőbb kudarcaként, egy sor más elhibázott lépés mellett, amely végül a tavalyi tüntetéshullámot hívhatta elő. A kormányzó szerint a kialakult válsághelyzet helyi szélsőségesek felemelkedéséhez vezetett.

Tajvan eközben, csupán egy nappal a nemzetbiztonsági törvény elfogadása után hivatalt állított fel, amelynek feladata, hogy humanitárius segítséget nyújtson hongkongiak számára. A Taiwan News tajvani híroldal cikke szerint az iroda szolgáltatásokkal segíti mindazokat a hongkongiakat, akik Tajvanon kívánnak tanulni, üzleti tevékenységet folytatni, befektetni, vagy menedéket kérni. Caj Jing-ven tajvani elnök még kedden úgy vélekedett: a nemzetbiztonsági törvény elfogadása bizonyítja, hogy "az egy ország, két rendszer", amelynek mentén Peking Tajvannal való viszonyát is kívánja igazgatni, nem működhet.