A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a pénteki meghallgatásának eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra azt az orvost, aki a volt barátnőjét a szakítás miatt lúggal öntötte le - közölte a törvényszék.
Közleményükben arra is felhívták a figyelmet, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben a büntetés-végrehajtási bíró nem "kedvezménytárgyalást" tart akkor, amikor az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról dönt, hanem - főszabályként - az elítélt meghallgatása és a rendelkezésre álló iratok alapján hozza meg döntését, ahogyan az ebben az ügyben is történt.
A meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött tehát a bíróság abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e - tették hozzá.
Mindezek alapos mérlegelése után ítélte meg úgy a bíróság, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében jelenleg nem bocsátható feltételes szabadságra - tájékoztattak.
A végzést az ügyészség tudomásul vette, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős - írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.
A "lúgos" orvosra 2018-ban a Kúria harmadfokon 11 év szabadságvesztést
szabott ki jogerősen életveszélyt okozó testi sértés és más cselekmények miatt, valamint örökre eltiltotta hivatása gyakorlásától. Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013-ban volt szeretőjének lakására ment, megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette és maró anyagot öntött az altestére, ami másod- és harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.